Abortusz vagy örökbeadás?!

• 
  
• 1. aug 2008 14:57  (Áthozva a Barátikör-ről)

(2012: Ez egy régi bejegyzés, csak mentés miatt lett átemelve ide)

• 
  Egy véletlenül meghallott mondat és egy interneten olvasott hír... Ez az oka,hogy írni kezdem ezt a cikket. Csak a saját gondolataim!

Ülök a buszon néhány nappal ezelőtt. Halk beszélgetés hallatszik. Két fiatal lány beszélget egymással. 
" -Te hülye vagy?! És ha teherbe esel tőle?!"
A válasz egy vállrándítás: "-Majd elvetetem!" 
Eszembe jut egy hír,amit valamikor régebben olvastam a neten. A hölgy megszülte gyermekét,majd örökbeadta, mert nem tudott gondoskodni róla. Akkor a fórumozók többsége kígyót-békát kiabált erre a nőre. Hogy hogyan volt képes lemondani a gyermekről?! Hogy az "ilyen" nem is ember! És most ez a fiatal lány... "Majd elvetetem!"...
Kérdem én: Miért és mikor lett társadalmilag elfogadott módszer a családtervezésre az abortusz?! 
Miért vagyunk ennyire megértőek azzal,aki "megöli" magzatát,míg kiközösítjük azt,aki ugyan megszüli de lemond róla?! 
Nem értem. Tényleg nem! Miért jobb elvetetni mint örökbeadni? Hiszen annyi terméketlen pár vár arra,hogy magához vehessen egy gyermeket... Miért büntetik a "béranyaságot"? Persze nem arra gondolok,amikor a béranya minél több pénzt igyekszik legombolni a gyermekre vágyó párról! De miért kivitelezhetetlen,hogy a nő,aki teherbe esett és tudja,hogy nem lenne képes gondoskodni születendő gyermekéről,megkeresse a számára legszimpatikusabb nevelőszülőket gyermekének?! Hiszen lehet,hogy még nagyon fiatal és nem áll módjában felnevelni,vagy éppen ellenkezőleg-már van egy vagy több élő gyermeke akikről gondoskodnia kell... Nem szeretné elpusztitani magzatát-de mivel az abortusz már elfogadottabb,mi több eltitkolható így valószinüleg ezt az utat fogja választani. Pedig ez senkinek nem jó! Még akkor sem,ha a műtét után mindenki "olyan megértő"... "Jaj drágám..Nagyon szörnyű volt?!" 
Ne gondoljátok,hogy vaskalapos vagyok! Nem vagyok abortusz ellenző... Sajnos magam is átestem már rajta. Talán éppen ezért tudom,hogy mekkora lelki teher...
Ezért találom olyan szörnyűnek,hogy egy vállránditással tudnak beszélni róla...
Igen. Legjobb,ha megelőzzük a nem kívánt terhességet! De ha mégis "becsúszik"...
Tényleg muszáj megölni?! Miért nem lehet elfogadni az örökbeadást a köztudatban is?

Hipochondria...?!

• 16. aug 2008 00:13
Áthozva a Barátikör-ről

(2012: Ez egy régi irományom, de volt ilyen is... Nehogy elfeledjem, hogy mit nem szabad csinálnom! )

Már nem is tudom... Azt hittem, csak a "szerelmi bánat" okozza a tüneteimet. (Tudjátok: Mélyen a pokolban-majd fennt a mennyben...) Magam sem értettem. A depresszió még érthető volt számomra, de a kitörő jókedv?! Aztán eszembe jutott egy szó, valamikor régen hallottam..." Bipoláris" Hát ez az! Ilyen vagyok! Bipoláris... Viccesnek tűnt, hogy ráakadtam a szóra. Továbbfokoztam magamban: Bipoláris depresszió... Lám-lám... Már diagnosztizáltam is magamat! Milyen ügyi vagyok ugye?! Azt hittem, hogy kitaláltam egy vadonatúj betegséget... Erre ma (ki tudja milyen megfontolásból?!) rákerestem a neten... LÉTEZIK! Bipoláris depresszió... Elolvastam...Bevallom: Most félek. Bár vígasztal kicsit a tudat, hogy általában az ilyen tipusú betegek nem képesek felfogni, hogy Ők betegek. Így ugye ÉN nem lehetek VALÓBAN bipoláris?! Még akkor sem, ha a fent emlitett "tünetek" nagyrésze igaz rám... Ugye nem?! Ugye most "csak" hipohonder vagyok?! Ugye magától el fog múlni ez a hangulatingadozás?!

A Bipoláris depresszió Wikipédiás leírása a következő: (részletek!)

***"A bipoláris zavar (bipolar disorder (BD)) – úgy is ismert, mint mániás depresszió (manic depression (MD)) – egy pszichiátriai kórkép, utalva a mánia (vagy hipománia, vagy kevert fázis) és a klinikai depresszió (depressziós, vagy egykedvű/levert hangulat) váltakozásaira, egy hosszabb időtartamon keresztül.

Az egészséges átlag emberek által időnként tapasztalható feldobott jókedvvel, és levert hangulattal szemben egy bipoláris zavarban szenvedő beteg rendkívül szélsőséges hangulatingadozásokon megy keresztül, melyek akár hónapokig is eltarthatnak."***

*** "Mániás diagnózis akkor állítható fel, ha a következő tünetek közül egyidejűleg legalább három, legkevesebb egy hétig fennáll.:

* Fokozott önértékelés
* Csökkent alvásigény
* Fokozott beszédkésztetés
* Gondolatrohanás
* Könnyen elterelhető figyelem
* Szokatlanul felfokozott aktivitás
* Nyugtalanság
* Kritikátlan, meggondolatlan cselekedetek

A Depressziós diagnózis felállításához szükséges, hogy az alábbi tünetek közül legalább öt, legalább két héten keresztül fennálljon.:

* A nap legnagyobb részében levert hangulat, majdnem minden nap
* Az örömérzet jelentős csökkenése
* Jelentős súlygyarapodás, vagy csökkenés
* Álmatlanság vagy aluszékonyság
* Pszichomotoros nyugtalanság vagy levertség
* Fáradtság vagy csökkent energiaszint
* Feleslegesség- vagy ok nélküli bűntudatérzés
* Koncentrációs, gondolkodási képességek csökkenése
* Halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok, öngyilkossági kísérletek

Depresszív fázis

A bipoláris zavar depresszív fázisának jelei és tünetei többek között a szomorúság, nyugtalanság, ok nélküli bűnösségérzet, dühös kedélyállapot, elhagyatottság-, magányosság érzet, alvási és evési zavarok, fáradtság, érdeklődésvesztés a napi tevékenységek iránt, koncentrálási problémák, lehangoltság, önutálat, apátia vagy nemtörődömség, deperszonalizáció (a saját személyiségre vonatkozó tudat zavara), érdeklődés elvesztése, a szexuális tevékenységek iránt érzett vágy csökkenése, vagy hirtelen felfokozódása, félénkség vagy szorongás társaságban, ingerlékenység, krónikus fájdalom (ismert okkal vagy anélkül), a motiváció hiánya és halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok.

Mánia

A Duke Egyetem kutatói kiegészítették Kraepelin mánia-osztályozását, ami így magában foglalja a hipomániát (főként eufória), a súlyos mániát (ide értve az eufóriát, az abszurd túlzásokat, a szexuális ösztön, az ingerlékenység, a változékony hangulat, a pszichózis, az üldözési mánia, az ellenséges érzelmek és az agresszió magas szintjeit), a szélsőséges mániát (erősen rossz közérzet, örömérzet megszűnése), a diszforikus (boldogtalan) mániát, és a kevert mánia két formáját (ahol a depresszív és a mániás tünetek egyszerre vannak jelen).

A Mayo Klinika és egyéb források megemlítik még, mint a mánia lehetséges tüneteit: az áradozó jókedvet, a túlzott optimizmust, a gyors, megállíthatatlan beszédet, a hevesen cikázó gondolatokat, az izgatottságot, a gyenge ítélőképességet, a meggondolatlanságot vagy olyan kockázatok vállalását, melyeket az egyén normális esetben nem vállalna, a túlzott aktivitásra való hajlandóságot, az alvászavarokat vagy a szükséges alvás csökkenését, a figyelem könnyű elterelhetőségét (folyamatosan vált egyik témáról a másikra), a koncentrálásra való képesség elvesztését, a szertelen és hivalkodó vagy túlzottan színes öltözködést, az ellentmondást nem tűrő modort, és a hajlamosságot abban a hitben, hogy kifogástalan szellemi állapotban vannak.

A mániás betegek fáradhatatlanul, mértéktelenül és megfontolás nélkül kerülnek olyan szituációkba, amelyekben nem képesek felmérni a bennük rejlő, vagy a társadalom által rájuk háruló veszélyeket." ***

Üvegajtó és körhinta

Üvegajtó és körhinta... 2008.07.20. (A Barátikör-ről átmentve)

• 23. júl 2008 23:21

Érdekes a cikk címe?! 
Mindjárt elmagyarázom,hogyan illik össze a kettő!
Tehát 2008.07.21. Vasárnap,este 11 óra. Szigetszentmiklóson egy családi ház teraszán üldögélünk páran és beszélgetünk. Egyszercsak csörög a telefonom. Barátnőm hív Dunaharsztiból. Tudunk e segíteni,mert történt egy "kis" baleset. Babazsúrt tartott ami kicsit elhúzódott. Már az utolsó család készült hazamenni és a kislányok bezárkoztak a fürdőszobába. Egyikük öccse utánuk akart menni. NAGYON AKART! Az eredmény?! Betört az üveg az ajtón és csúnyán elvágta a kisfiú karját. Persze hívták az ügyeletet,akik kijöttek és bekötötték a kissrác karját,majd adtak egy beutalót,hogy 6 órán belül vigyék be a gyereket a Madarász utcai gyermekkórházba összevarrni a sebet. Ők (az ügyelet) nem viszik be,mentőt hívni "nem indokolt". Ismétlem: Ez este 10:30-kor Dunaharasztin! Nincs autó,nincs tömegközlekedés sem! Na itt kerültünk mi a képbe. Persze azonnal kocsiba ülünk és repesztés Harasztiba. Gyerek és anyuka a kocsiba-irány a Madarász. Kb félóra múlva meg is érkezünk és a portás azonnal közli velünk,hogy álljunk arrébb a kocsival mert 2 mentő jön súlyos sérültekkel. Arrébb állunk és bevisszük a gyereket. A kórház éppen ügyeletes ezért nem nagy meglepetés,hogy vannak bennt többen is. Leülünk és várunk a sorunkra. Suttogások... Amire felfigyelek: "a körhinta...." "ne aludj el kicsim nem szabad!" Már direkt keresem,hogy honnan hallom amit hallok... Nicsak,egy hordágy! Rajta egy kb 13-15 éves kislány. Úgy látom,hogy a feje sérült meg... Apuka mond valamit a dokinak,mire az hangosan: " Ne nekem mondja! Mondja azoknak,akik miatt elmentek az orvosok! Én a héten már harmadszor ügyelek!" Apuka szemmel láthatóan összehúzza magát: " Tudom Doktor úr! Nem is azért mondtam!" Már határozottan Őket nézem. Mi folyik itt?! Nővérke érkezik,valami fém ketyerével a kezében. Nézi a kislány fejét... Vizsgálja?! A FOLYOSÓN?! Nézem az órámat.. Mindjárt éjfél.. Vajon mikor történt a baleset? Közben hangosbemondó szólítja a kisfiút akit vittünk. Anyuka bekiséri,majd pár perc múlva kijön. A gyereket viszik a műtőbe,hogy varrják a kezét-anyuka halottsápadt. Meséli,hogy a fia kezéről levették a kötést és sugárban spriccelt a vére. TÖBB ÓRÁVAL A KÖTÖZÉS UTÁN! De NEM lett volna indokolt mentőt hívni?! Megint elvonja a figyelmemet a hordágyon fekvő kislány. Tologatják össze-vissza a folyosón! De NEM viszik be a műtőbe! És NEM viszik kórterembe sem! Apuka (bár csak sejtem,hogy apukája) majdnem sír. Eltolják mellettünk a hordágyat. Csak most látom a lány arcának balját. Vagyis csak látnám..Merthogy NINCSEN! Vagy csak túl sok a vér.. Nem tudni. Szalad egy nővérke nagy táskával. Futna el a hordágy mellett és nekiszalad a kislány lógó karjának. Mögötte sétál ki a mi kis hősünk,immár összevarrt sebbel. Nézem az órámat: 00:10. Mi mehetünk haza,a kislányt elviszik a folyosóról. A kocsiban beszélgetünk. Ki mit gondol erről az estéről?! Nem tudjuk mikor történt a baleset a kislánnyal,de azt hallottuk,hogy körhinta...Tehát valószínüleg még este 7 előtt. MIT KERESETT MÉG MINDIG A FOLYOSÓN?! MIÉRT panaszkodik az orvos egy súlyos sérült hozzátartozójának?! Én megértem,hogy fáradt és alul van fizetve és már képtelen magában tartani..De annak az apukának ott éppen haldoklik a lánya! KIT ÉRDEKEL,hogy a doki éppen hányadszor ügyelt a héten?! És,hogy magunkkal is foglalkozzunk: MIÉRT NEM VOLT INDOKOLT MENTŐT HÍVNI?! Mi történt volna,ha valóban nem sikerül kocsit szerezniük?! Ez a kissrác elvérzett volna?! Vagy repülniük kellett volna Harasztiról a Madarászba?! 


Ui: Hétfőn hallottam a rádióban,hogy Tökön a "Tök jó buli"-n borult meg a hinta.
Szerdán pedig azt is bemondták,hogy a kislánynak akit láttunk súlyos koponyasérülése van,sérült a lépe és belső vérzése is van. MÉG MINDIG életveszélyes állapotban!

Őfelsége

Talán két éve jött először. Nem emlékszem, hogy milyen hónap volt, de arra sem, hogy milyen évszak. Az viszont biztos, hogy jó idő volt, mert napközben nyitva volt a terasz ajtó. S Ő egyszer csak megjelent. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Bejött, körülnézett, majd kivonult. Érezzük magunkat megtisztelve, hogy itt járt közöttünk... Napokig nem láttuk újra, talán hetekig... Aztán jöttek a hideg esték, és újra megjelent. Szellőztettem éppen, és majdnem ráléptem. Nem tiltakozott, ráfeküdt a lábamra és játszani kezdett vele. Talán fél órát maradt, majd megállt az ajtóban. Kiengedtem és ő hazament. Tettünk ki neki enni-inni. Az mindig elfogyott. Néha láttuk a nyomait a hóban. Random jellegű látogatások nagyjából egy éven át. Aztán úgy egy évig semmi. Már el is felejtettem... Erre tegnap napközben óriási ribilliót hallok a terasz felől. Kinézek. Két macska balhézik egymással. Az egyik (egy nagy szürke cirmos)  teraszajtón kívül, a másik (nem látom a színét) a fotelon lévő pokrócról nyervog. Vigyorogtam egyet és visszaültem a géphez. Később elmentem az Önkoriba dolgozni. Este, úgy 7- fél 8 felé mondja a párom, hogy van egy macska a teraszon...

-Tényleg? Napközben kettőt is láttam odakint.

-Ez itt áll az ajtóban.

-Szerinted bejönne?

-Nem tudom, de nagyon hideg van kint...

-Nyisd ki az ajtót, arra majd elszalad.

Nem szaladt el. Bejött. A járásáról ismertem meg. Még mindig vonul. Gondoltam, hogy éhes-vagy szomjas. Tettem le neki tejet, de nem foglalkozott vele. Csak szaladt a gyerekekhez játszani. Hanyatt vágta magát, dorombolt, felállt, körülnézett, ugrott a kanapéra... Már nagy macska. Félni kezdtem, hogy majd "jelölni" fog. Gyors ellenőrzés: kislány. Hívtam a tejestálhoz. Odajött, de nem nyalt bele. Csak azt, ami az ujjamon volt. Mondom neki: "Ugye nem gondoltad komolyan, hogy a tenyeremből etetlek?" Rámnézett, mintha vigyorgott volna. Felnyalta azt, ami a földre csöppent, és nagy kegyesen elkezdett a tálból inni. Aztán megállt az ajtónál.... Kiengedtem.

Este 10:30 után kb, ki akartam nézni az ablakon, ezért felkapcsoltam a külső villanyt és felhúztam a redőnyt. Fogalmam sincs honnan jött, mert csak egy villanást láttam és már az ajtó előtt ült. Nyávogott. Behallatszott. Félhangosan (csak úgy az orrom alá) motyogtam: "bepisilnél éjjel, nem jöhetsz be."

A párom erre (a telefonján sakkozva) szintén félhangosan: "meg fog fagyni odakint". 

-Akkor most engedjem be?

-Nem tudom.

-És ha bepisil?

-Az baj lenne, akkor ne engedd be.

-De azt mondtad, meg fog fagyni éjjel...

-......... Engedjük be, kicsit átmelegszik és utána kitesszük. Majd hazamegy...

Csak néztük egymást. A macska és én. Én és a párom. Szóltam a gyereknek (a nagyobbnak), "Oszi, mielőtt elalszol, ki kell majd tenned!" "Kit?" "Hát Őt..." És kinyitottam ajtót.... 

Most nem vonult, rohant! Majd megfagyott. Melegítettem tejet, kapott enni is. Kicsit evett, ivott és jött törleszkedni. Felugrott mellém a kanapéra és játszani kezdett a kezemmel, a lábammal. Égetett, így elhúztam tőle. Elaludt. Én is. Jóval később a fiam tette ki.

Amikor a kisebb fiam ébredt reggel, még a teraszon volt. Mire én ébredtem már elment. Azt hittem, hogy hónapokig nem látjuk újra...

Ma Erzsébet napja volt. Mentünk a nagymamámhoz felköszönteni. Késő este jöttünk haza, és csak kíváncsiságból kinéztem a teraszra. Nyitottam az ajtót, és... :D

Hát igen. Már második napja van egy macskánk, aki nem a miénk. Valaki-valahol várja. Szereti. Látszik Őfelségén, hogy gondozzák. Kicsit itt volt, evett, aludt, evett aztán megint megállt az ajtónál. Kiengedtem. Éjfél körül kinéztem, nem volt sehol. Hazament, gondoltam én. Tévedtem... Most, ebben a percben készültem lehúzni a redőnyt, zárni bukóról rendesen az ajtót. Kitaláljátok, hogy mi történt?! ;-) 

Ha ez így megy tovább, be kell szereznem egy alomtálat.

Ugye még nem említettem, hogy allergiás vagyok a macskákra?! Idővel majd megszokom...Tudom, mert voltam már macskának alattvalója. (Nekem senki ne mondja, hogy Ő a macskája gazdája!) Az adott példányhoz hozzá tudok szokni, de a többire ettől még ugyanúgy allergiás maradok. Ez van.  Addig le kell szerződnöm egy papírzsepi gyárral.

Közcélúként...

Nagyjából két hete dolgozom a helyi Önkormányzat alkalmazásában; a havi "aktív korúak álláskeresési támogatása"-nak fejében. Takarítok. Napi 4/ heti 20 óra. Előre szóltak, hogy a fizetésem bruttó harmincakármennyi lesz- nettóban a segély összege. Ha nem vállalom, nem kapok segélyt. Vállaltam. Előre szóltam, hogy nem tudok menni minden nap-mert heti két nap suliba járok. No problemo. Erre ma felhívtak, hogy menjek be korábban, mert fel kell vennem két heti fizetésemet. És pénteken megint menjek. A pénztárnál ülő hölgy pedig szól, hogy a "nagy fizetést" nem Ők adják, azt majd postán kapom meg... Értetlenül nézek magam elé. Most mi van?! Segélyt kapok, vagy fizetést? Hetente vagy havonta? Mindkettőt?! Érdekes...

Dolgok, amik megleptek ma...

Méghozzá kellemesen! Ez azért (valljuk be) nem sűrűn történik mostanság. Tehát a mai nap mérlege:


- A kisebbik fiam ellenőrzőjében találtam egy 4-est és egy 5-öst. Nyelvtan felelet és témazáró dolgozat. Juppi!
- Felhívtak az önkormányzattól, hogy menjek be hamarabb, mert fel kell vennem a fizetésemet... (?!) * Erről majd bővebben is...
- Teljes kétségbeeséssel gondoltam arra, hogy nem vittem magammal "pelenkát". Hiába no-női bajok... Örömhír: Találtam a táskámban egy kóbor darabot! Hát nem jó hír?! ;-) Tanuljunk meg örülni az apró dolgoknak is...

Megszületett...

Addig-addig olvasgattam mások internetes naplóit, hogy kedvet kaptam magam is. Nem tudom, hogy meddig lesz hozzá kedvem, türelmem, netem, de a lehetőség adott. Élek vele!